Ft. Próba Pál
körzeti ifjúsági lelkész
Mi vagyunk a BOLdoGICS: BOLonyai GItár CSoport. Feladataink az ifjúsági szentmisén való szolgálat, a gitároktatás, és mindemellett előadásokkal igyekszünk szebbé tenné az ünnepeket, illetve időnként különféle rendezvényekre invitáljuk a gyerekeket, fiatalokat Brassóban a Bolonyai templomban.
2o24. Április 5-7 között megszerveztük a LÉLEGEZZ! Ifjúsági Találkozót, a KIKAPCS-olsz zenecsoporttal együtt az első Kovászna-Brassó megyei fiataloknak szóló ifjúsági találkozót. Együtt szórakoztunk, játszodtunk, fejlődtünk, pihentünk. Ez volt ificsoportunk legnagyobb rendezvénye.
Ambarus Júlia
vezető
Visszatekintés
Nevünk igazán árulkodó, hiszen lényegében magába foglalja mindazt, amit rólunk tudni érdemes. Zenecsoportunk tehát a Brassó-Bolonyai plébánia keretén belül fogant meg már több mint 15 éve, és azóta is folyamatosan fejlődik, gyarapodik, tevékenykedik. Egyik legfőbb aktivitásunk, az ifjúsági szentmisén való szolgálat, melyek során gitárokkal -és nem csak- a kezünkben, és hangjegyekkel a szívünkben dícsérjük az Urat, aki közösséggé formált, és erősített bennünket az évek során. Másik legfőbb aktivitásunk a gitároktatás, hiszen a tudást melyet az évek során elődjeinktől elsajátítottunk, előszeretettel továbbítjuk a következő generációnak, és így, csoportunk utánpótlásban hiányt nem szenved. Mindemellett, alkalom adtán, előadásokkal igyekszünk szebbé tenné az ünnepeket, illetve időnként különféle rendezvényekre invitáljuk a gyerekeket, fiatalokat. Továbbá, a csapat magja folyamatosan igyekszik fejlődni, próbákkal egybekötött ifik, beszélgtések, illetve csapatösszerázók által. Csapatnevünk magába rejti a ’boldog’ szócskát is, ami szintén nem véletlen, hiszen zenecsoportunk egy igazi boldogságforrás a tagok számára.Boldogságunkat leljük ugyanis abban, hogy részesei lehetünk ennek a kis családnak, akikkel közösen, szeretetben növekedünk, és zene útján hirdetjük Isten igéjét, és boldogsággal tölt el, hogy tudjuk, mindig van kire számítanunk, sodorjon bármerre is az élet. Ezek lennénk mi, a BOLdoGICS, és kapunk tárva van minden olyan kisiskolás, és fiatal előtt, aki nyitott a közös zenélésre, szórakozásra, növekedésre, és nem utolsó sorban az Istennel való kapcsolat elmélyítésére.