körzeti ifjúsági lelkész
Nyitottság, lelkesedés, küzdelem, zene, Isten dicsőítése.
A Laudate szó, nekem lassan összeforr a kitartás, újrakezdés fogalmával.
Egy befogadó csapat, egy vidám, mosolygós társaság. Ezek vagyunk mi.
Molnár Balázs
vezető
Gyümölcsoltó Boldogasszony napján felpezsdült a madéfalvi Szent Anna kápolna környéke. A Laudate zenecsoport szervezésében ifjüsági lelkinapra került sor, amelyen a házigazda csapaton kívül részt vettek a Szebbifik és a Lelkes Lelkek közösségek tagjai is. Hatalmas élmény volt a sok találkozás, az új emberekkel való ismerkedés és valamennyi közösségi tevékenység. Száva Péter brassói hitoktató tanításában arra bátorította a fiatalokat, hogy "az aratnivaló sok, de a munkás kevés" igerész alapján, most van itt a munka ideje, merjünk beállni a munkába is és felvállalni azt a részt a büzatáblában, ami a mi részünk, ha csak egy szál kalászról, ha egy sor terményről legyen is szó. Isten elhívása egy kalandokkal, irányváltásokkal teli életre hív, amelyen igazán csak az Ő kezét fogva érdemes járni. A kiscsoportok időt engedtek elgondolkodni, hogy: Miért ég az én szívem? Mi az én szolgálatom? Mit tehetnék, hogy az Istennek adott szolgálatom még teljesebb legyen?
A kis táncok fontos szerepet töltöttek be a lelkinapon. A szobornál való közösségi programot nagyon élveztük, főképp mikor a szoborra felállva táncoltuk el a kis koreót. Feltámadt bennem az a gyermeki pajkosság, amit kiskoromban éreztem, de persze nem a rosszabbik értelemben. A kápolnában történt tánc, picikét modernebb volt, gyakorlatilag egy internetes trendet alkottunk újra, ezzel is buzdítva a fiatalokat arra, hogy napjainkban sem ciki Jézust követni fiatalként.
Ezek után kiscsoportos alkotás következett. Egy plakátot hoztunk létre, ahol mindenki szolgálata kifejezésre került. Mindenki részt vállalva hozzátett egy kicsit a szívéből.
Ezt követően jött el a napunk tetőpontja és egyben záró programja: a szentségimádás és a szentmise. A Szebbifik ifjúsági zenecsoport vezette mindkettőt, szebbnél szebb dalokkal, amelyeket szívvel-lélekkel adtak elő, és amelyekbe mindannyian becsatlakoztunk. A kidíszített oltár előtt egy ige-cukorkás befőttesüveg is hevert, amelyből mindenki a Szentírásból vett személyes üzenetet húzhatott. A szentségimádás alatt hálát adtunk az Úrnak, és kértük Őt, segítsen, hogy jobb munkásai lehessünk aratásában. A szentmisét a kézdivásárhelyi Olasz Béla atya mutatta be, bátorítva a jelenlevőket, hogy az itt hallottakból törekedjenek hazavinni valamit, ami számukra lényeges volt és azzal gazdagodva folytatni az Istennek szánt szolgálatot. Ebben vált megerősítővé a szentségimádás alatti gyónási lehetőség, valamint a Jézussal való találkozás a szentáldozásban.
Nagy hála van a szívünkben mindenki felé, aki szolgálatával gazdagította a lelkinapunkat. Lelkileg feltöltve, örömmel folytatjuk szolgálatunkat hétről hétre, és reméljük, hogy majd egy év múlva, Nagyböjtben újra megtarthatjuk ezt a lelkinapot, amelyen még több fiatallal találkozhatunk.
Hála, és dicsőség neked, Istenünk!
Számos jó hír tarkította a zenecsoport életét az év első hónapjaiban. Egy nyertes pályázattal és több szponzor támogatásával sikerült olyan eszközöket beszerezni, amelyek segítségével még színvonalasabbá tehetjük szolgálatunkat. Hangtechnikai színtéren mikrofonokkal, hangfallal, ezek tartozékaival, valamint kiegészítő eszközökkel gazdagodtunk, míg zenei színtéren egy gitár és egy cajon beszerzése vált lehetségessé. Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a felszerelés első szentmisei használata büszkeséggel, örömmel töltött el és már alig várjuk a további meglepetéseket, amelyekből idén nem lesz hiány, hiszen 20. éves fennállásunkat ünnepeljük.
Szinte fél év kihagyás után Madéfalva kápolnájában újra ifjúsági dalokon keresztül is dicsérjük az Urat.
Hatalmas boldogság sokunk számára, hogy immár új vezetővel gazdagodva, ismét énekünkkel szolgálhatunk.
Molnár Balázs, üdv a csapatban, elmondhatatlanul örülünk neked, reméljük, hogy számos szép emléket, barátságot adhatunk neked cserébe azért, hogy segítesz újraéleszteni a szolgálat helyét, a Laudate-t. Emellett szintén kitörő örömmel köszöntjük új tagjainkat, egyre színesedő csapatunk valamennyi mosolyát.
Forrjon méginkább össze a csapatunk, leljünk sok vidám pillanatra az énekkar berkein belül, és hadd szóljon egyre hangosabban Isten dícsérete nálunk is.
Hajrá Laudate!
Idén Nagyboldogasszony ünnepe valószínű a csoport nagy részében maradandó emlékké válik. Egy különleges személy tisztelt meg látogatásával és azzal a megtiszteltetéssel, hogy közösen szolgálhattunk a szentmisén, Isten dicsőségére.
Csiszér Lászlót láttuk vendégül az énekkarral egy próba és szentmise erejéig. Nagy öröm és izgalom volt bennünk, hiszen elismeréssel és tisztelettel tekintünk munkásságára. A közös zenélés, éneklés élménye felemelőnek bizonyult. Bizton állíthatom, hogy jelenléte, közvetlensége és nyitottsága mindannyiunkban felélesztette a tüzet a szolgálat iránt, megújítva lelkesedésünket.
Ezúton is még egyszer köszönjük szépen a látogatást, biztos vagyok benne, hogy Örsi és Robi bácsi is örömmel muzsikált velünk.
Várjuk vissza köreinkbe!
2021. április 25.-e nagy nap volt az énekkar számára. 18 évesek lettünk!
Erre az alkalomra nagyszabású ifjúsági misével, koncerttel készültünk, melyben az ünnepi hangulat mellett megemlékeztünk elhunyt vezetőinkről, majd közös ünneplés következett, tortázással egybekötve. Természetesen nem hiányozhatott a már-már szimbólummá vált piros egyenruhánk sem, melyet csak különleges alkalmakon, nagy büszkeséggel viselünk.
Visszatekintve az elmúlt 18 évre, semmiképpen sem volt sima az idáig vezető út: két vezetőváltás, két haláleset, megannyi pillanat, mikor a felbomlás szélére sodródtunk. Rengeteg próbálkozás, újrakezdés, összezörrenés és persze békekötés. Hálás szívvel gondolok vissza a Szentlélek által megtapasztalt csodákra,az énekkar keretein belül megszervezett lelkinapokra, ifialkalmakra, a csillogó szempárokra. Részemről felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy az emlékezés jegyében töltött ünnepi szentmise alatt éreztem, hogy eltávozott vezetőink, Robi bácsi és Örsi, szintén velünk vannak, zenélnek és ünnepelnek.
Ez a szülinap úgy érzem mindannyiunkban új lelkesedést ébresztett, ismét megerősített csapatként minket, lendületet adott, hogy ne adjuk fel az Istennel és a hívekkel szemben vállalt szolgálatunkat.
Boldog szülinapot Laudate! Még sok-sok szolgálatban eltöltött évet kívánunk!
Szükség van tenni akaró emberekre, akik nekünk is példát tudnak adni. Nos, nálunk két személyre mindenképp ráillik ez a jellemvonás.
Gáber Robi bácsi hozta létre a Laudate énekcsoportot, mellette még kettőt más településeken. Szívvel szolgált Istennek és a közösségnek is. Volt valami megmagyarázhatatlan a lényében, amivel irányította ezt a kórust, hittel, szeretettel mindannyiunk felé. Közel 20 éve olyan magokat ültetett el bennünk, amik még ma is virágzanak. Sajnos 2014. január 7-én, hosszas, de türelemmel viselt betegség után, hazaköltözött a Mennyei Atyához.
Ezt követően Páll Örs vette át a vezetés feladatát. Örsi közvetlen, érdeklődő személyiségével barátként állt előttünk. Igyekezett fejleszteni, szervezni, és leginkább szolgálni. Vidám és élettel, szeretettel teli volt valamennyi közös szolgálatunk. Emellett fiatal férj, és édesapaként, minden önös érdeket félretéve mutatott példát. Mély alázat, hit, bizalom és szeretet jellemezte. Mindannyiunkat mélyen megrázott, mikor 2020. október 15.-én ő is hazaköltözött a szeretet Istenéhez.
Jelenleg úgy magunkban, mint másokban is igyekszünk fenntartani, fellobbantani az isteni szeretet tüzét. Szeretünk szolgálni, ezzel mi is erőt kapunk. Az ért veszteségek ellenére tervezünk és bízunk egymásban. Az előttünk álló két drága ember példáját, személyét szeretnénk beleszőni a dalokba. Velük énekelünk minden vasárnap, emlékükre ég két gyertya, Laudate Dominum felirattal.