Idén első alkalommal került sor a FIF és a Segítő Nővérek Kongregációjának közös szervezésében egy fiataloknak szóló zarándokútra Taizébe, ahol a résztvevők együtt élhették meg a nagyhetet és húsvét ünnepét a világ minden tájáról érkező fiatalokkal. A következőkben Szabó Hanna beszámolója olvasható:

Nagyon nagy ajándék számomra, hogy újra eljuthattam Taizèbe. Különlegesen új élmény volt ez alkalommal hazai csoporttal utazni, és érezni a csoport megtartó erejét.

Az elmúlt alkalmak során, egyetemista éveim alatt a vidámság, sokszínűség, ismerkedés kapott hangsúlyt az ott töltött idő során. Idén viszont sikerült megérkeznem egyfajta csendbe, és ezt csak és kizárólag a Jézusban való hit és kapaszkodás adhatta meg. Ez az elején nagyon nehéz volt, a végére viszont egyre inkább sikerült átadni magamat, érzéseimet, vívódásaimat a Jó Istennek és Krisztus áldozatát befogadni.

A szent háromnap ilyen jellegű megélése különösen újdonság volt számomra. Nagyon erős biztonságot nyújtott a testvérek és önkéntesek önzetlen szolgálata, a körülöttem imádkozó hívek odaadása, az ítélkezésmentes, kegyelemközpontú,egyszerű környezet.

Nagy ajándék volt az is, hogy a kiscsoportos beszélgetések során nagyon különböző és színes emberekkel kerültem egy csoportba. Az elején nehézség volt számomra kinyílni a saját elképzelt világomból és utat engedni a meghallgatásnak, egymás különbözőségeinek befogadására. Az utolsó napra „tört meg a jég” úgy igazán. Egy nagyon kötetlen, tisztelet- és szeretetteljes beszélgetés alakult ki köztünk, ahol mindenkiben megvalósult egyfajta megnyílás, és ezáltal kíváncsian, elfogadóan meghallgattuk egymást.

Úgy döntöttem a hét elején, hogy szolgálatként a kórusban való éneklést választom. Ez kevesebb szabadidővel járt, de annál nagyobb öröm volt számomra, hogy ezáltal is hozzáadhattam valamit az ünneplés öröméhez, mélységéhez.

Nagyon sokat adott, hogy együtt indultunk útnak, és a nővérek erős tartóoszlopként segítették a csapatot, az összetartást. A napi egyszeri reggeli utáni találkozásunk nagy mértékben segített összetartani a csapatot, és nagyon jó napindító volt.

Nem utolsó sorban szeretném megemlíteni a csodálatos tájat, meleg, simogató napsütést, madárcsicsergést, a tó mellett elhangzó dalszerū békabrekegést. Olykor egy pár pillanatra sikerült meghallanom, ahogy a természet lüktetése és tavaszi kinyílása egybecseng az imáinkkal, és hogy a bennem élõ lélek a Jó Isten által teremtett egységbe való bekapcsolódàsra vágyakozik. Ezért szinte nem kellett semmit sem tennem az egyszerű légzésen kívül, csak hagyni az érzéseimet jönni-menni, egyszerűen létezni és engedni, hogy megtartson a kegyelem és az isteni szeretet.

Szabó Hanna