A remény zarándokai

2025. 08. 04. | FIF szerkesztő

Július 27. és augusztus 3. között zajlott a Fiatalok Jubileuma Rómában, amelyre 100 fiatallal érkeztünk meg hétfő este. Zarándoklatunk célja nemcsak a város kincseinek felfedezése volt, hanem a lelkiekben való gyarapodás is.

Csont Ede atya vezetésével felfedeztük Róma jelentős szent helyeit. Az első napokban meglátogattuk többek között Ferenc pápa sírhelyét a Santa Maria Maggiore-bazilikában, valamint átléptünk a Szent Kapukon is – a Lateráni Szent János-, a Szent Pál bazilikában. Zarándoklatunk egyik csúcspontja a magyar szentmise volt a Szent Pál-bazilikában, amelyen több száz magyar fiatallal együtt vehettünk részt. Külön öröm volt számunkra, hogy Dr. Kovács Gergely érsek atya és András István rektor is csatlakozott hozzánk egy napra, ezzel is erősítve közösségünk lelki egységét.

Fiataljaink a következő képpen számoltak be a zarándoklatról: „Az római utunk során valóban a Remény zarándokai voltunk. A számos meglepetés és próbatétel során megtanultunk reménykedni és a jelenben lenni. Kiszakadni a rohanásból, a jelen pillanatban megtapasztalni a Jóisten jelenlétét és szeretetét.”(Antal Eszter)

„Számomra ez a zarándoklat megmutatta, hogy ha a körülményeken nem is tudok változtatni, akkor változtathatok a hozzáállásomon. A nehezebb pillanatokat igyekeztem úgy felfogni, hogy a Jóisten csak megerősít általuk – türelemben, alázatban, kitartásban. Életre szóló élmény volt, hogy a barátaimmal vehettem részt ezen a jubileumon, és hála van a szívemben, hogy rengeteg fiatalnak fontos a hite és a közösség ereje.” (Ilyés Gyopár)

„A remény évében megkaptam 7 dolgot, ami segít reményt adni: Isten feltétel nélküli szeretete, ima csendje, közösségek, Isten gondviselése, bűnbánat, remény forrása, mások példája (szentek élete). Illetve a zarándoklat ideje alatt is folyamatosan megtapasztaltam a Jóisten gondviselését. A legkiemelkedőbb élményem a Tor Vergatán való találkozás a pápával, illetve a közös virrasztás az egymillió fiatallal. Elindultunk feltérképezni a terepet, és azt tapasztaltuk, hogy mindenki elkezd futni valamerre. Csak arra kaptam magam, én is futok. Sikerült az első sorból látni a pápát. De nem a pápa volt nekem a fontos, hanem az, hogy általa mintha a Jóistent láthattam volna – ő az egyház vezetője. Utána a közös virrasztás nagyon szép élmény volt. Megható volt, hogy ennyi fiatallal közösen imádkozhattam. A másnapi közös ébredés pedig azt az érzést adta, hogy ha ennyi keresztény fiatal van, akkor van jövője a kereszténységnek.” (Lőrincz Anikó, Szentegyháza)

„Nagyon intenzív és áldásos volt ez a hét, tele új emberekkel, helyzetekkel, találkozásokkal. Nehéz lenne egyet kiemelni a sok hidegrázós pillanatból. Valami olyat adott, amit csak megtapasztalni lehet – elmesélni kevésbé. Az érzés, mikor a fiatalok a világ minden tájáról közösen imádkoznak a Tor Vergatán, vagy ahogy együtt sírnak egy Szentségimádáson, ahogy mindenkit másképp, de mégis egyformán megérint Isten jelenléte – az valami leírhatatlanul nagy csoda. Erősödött a türelmünk, a kitartásunk, hitünk. Megélhettük, hogy mikor elindulunk Jézus felé az úton, valahogy Ő szembe jön velünk. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ezeknek a pillanatoknak!” (Szőke Orsolya)

Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a zarándoklat létrejöhessen – a fiataloknak, akik bátran vállalták az utat; a plébánosoknak, akik támogatták őket; a szervezőknek, akik mindent kézben tartottak; Csont Ede atyának a lelki és történelmi vezetésért; és Kovács Gergely érsek atyának, aki lehetővé tette, hogy 100 fiatal kedvezményesen vehessen részt ezen az életre szóló úton.

Arrivederci Roma! 🇮🇹 Ciao CSIT – hamarosan találkozunk!

     

Legfrissebb hírek

A fif.ma sütiket használ, hogy finoman működjön.


És tényleg! Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében használja a sütiket. 

Süti tájékoztatónkat ITT, az Adatkezelési Szabályzatot pedig ITT olvashatod át.

Süti választás