Lazulós: tábor és fesztivál, találkozás Istennel

2025. 07. 30. | FIF szerkesztő

Az immár negyedjére megszervezett Lazulós tábor Szelterszfürdőn, a Boldog Özséb Ifjúsági Házban zajlott július 15-18. között, megközelítőleg 70-80 fiatallal, és olyan embereket céloz meg, akiknek még nincsen közeli kapcsolata Istennel és az egyházzal, esetleg még nem vettek részt keresztény rendezvényeken. A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség által szervezett Lazulós egy olyan rendezvény, amely programjaival és hangulatával felhívja a figyelmet a hiteles és aktív keresztény élet fontosságára, illetve olyan módon próbálja a fiatalokat nevelni, hogy azok önazonos és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak és az egyháznak.

A Lazulós programja változatos volt, kikapcsolódásra a különböző csapatépítő játékok, beszélgetések, előadások, műhelyek és koncertek adtak lehetőséget a fiataloknak. A legfontosabbak azonban a lelki programok voltak: a reggeli imák, a buzdítások, az eltérő tematikájú impulzusok, dicsőítések, különböző imamódokkal való megismerkedések és az eseményt záró szentmise.

A rendezvény idei témája az önismeret volt, a foglalkozások alatt a 16 személyiségtípus jellemzőit és vonásait járták körül a résztvevők, megállapítva, hogy mely vonások jellemzőek rájuk. Ez a jellegű felismerés segít a fiataloknak értelmezni a hétköznapokban tanusított habitusaikat.
A résztvevők szerint a legemlékezetesebbek a dicsőítések, az esti beszélgetések, a kártyázások, a koncertek és a tanítások pillanatai voltak. A rendezvények volt egy kompetitív része is, ahol a résztvevők a nap folyamán zajló játékok és egyéb tevékenységek során pontokat gyűjthettek, például a „Lazulós szeretlek”-en és a „Lazulópoly”-n. A játék során napi győztesek voltak kihirdetve. Az utolsó nap a legjobb 4 személy mérettetett meg egy élő „Ember ne mérgelődj” játékban. A nyertes egy ingyenes részvételt nyert a 2025-ös Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra.

Egy résztvevő így írt: „Számomra a Lazulós a nyár fénypontja, mert találkozhatok olyan emberekkel akik ugyanazt az értékrendet képviselik, mint én. A programok tekintetében az életvezetés téma volt a kedvencem, hiszen ebben a fiatal korban szüksége van az embernek arra, hogy felismerje, hogy hová is tart az őt útja. Fel tudtam kellő mértékben töltekezni lelkileg a Caravel és a Lazulós Rock Band dicsőítő koncertek alatt. Jó volt megtapasztalni, hogy a játékok során nem ellenségekként, hanem szövetségesekként tekintettünk egymásra, ezzel is gyakoroltuk a felebaráti szeretet szépségét.”

A tábor különlegessége, hogy a legtöbb program szabadon választható (impulzusok és műhelyek), így a résztvevő maga döntheti el, hogy melyiken szeretne igazán részt venni. Újdonság volt az is, hogy a résztvevők nem egy táborba érkeztek meg, hanem egy játék atmoszférájába csöppentek bele. A Lazulós elcsendesedés, találkozási lehetőség Istennel, de egyben szórakozás is, amely által régi és új barátok találkozhatnak egymással.

Szeretnénk kifejezni hálánkat a Miniszterelnökség, Egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságnak, a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT-nek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítványnak valamint a Thermotechnika Crown Cool Kft.-nek a támogatást, amellyel hozzájárulnak rendezvényünk sikerességéhez!

           

Legfrissebb hírek

A fif.ma sütiket használ, hogy finoman működjön.


És tényleg! Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében használja a sütiket. 

Süti tájékoztatónkat ITT, az Adatkezelési Szabályzatot pedig ITT olvashatod át.

Süti választás