Június 12–14. között a Gyimesek szívébe vándoroltunk a FIF túra céljaként. Gyimesbükkön, a Kontumáci-kápolna mellett fogadtak be bennünket sátrainkkal.

A sátrazásban mindig van valami természetesség, ami segít kilépni az átlagos hétköznapokból. A csillagos ég alatt gyorsan aludtunk egyet, majd másnap 8-kor nekiindultunk nagy túránknak a Mária-utat és dimbes-dombos csúcsokat érintve. Gyimesközéplokról az Apahavas csúcsáig kaptunk hideget-meleget: napsütést, süvítő szelet, medvenyomot és határkövet. Csendben és beszélgetésben örültünk a teremtett világnak, s jó fáradtan csorogtunk le a gyimesi gerincen, néhány eltévedésen át, a Rákóczi-várig. Fáradtságunkban is tenyerükön hordoztak a helyiek: a túra után gulyással vártak ránk.

Tábortűzzel és édes alvással ért véget a nap. Vasárnap szentmisén vettünk részt, és egy kiadós ebéd, valamint a világ legjobb gyümölcssalátája után indultunk haza. Nekem ez volt az első sátrazásom a nyár során. Igazi életszaga volt, és visszarázott a nyári természet szépségébe, élesztette bennem a vágyat, hogy kiszakadjak a városból, amikor csak lehető ségem van rá.

Az egész túráról az egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor az Apahavas csúcsán, a háborús árkokban dorombszó mellett pihentünk, örülve annak, hogy békében élhetjük az életünket.

Mihály László