Nincs megállás Csíksomlyón

2026. 08. 14. | FIF szerkesztő

A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) harmadik napján már összeszokott közösségként mozdultak a fiatalok és nyitott szívvel fordultak egymás és az Isten felé. Így születhetett meg a szívükben az a válasz, hogy mi térítheti el a belső iránytűjüket.

Augusztus 13-án, ismét megtelt a Szent István Ház és környéke a fiatalok kacagásával, beszélgetésével, imájával, mely az Istenben való felszabadultságból fakadt. Reggel a testmozgás és a reggeli elfogyasztása után lehetőségük volt az ifjaknak elcsendesedni a szemlélődés, a lectio divina, vagy a Jézus-ima által, de dicsőíteni is a mennyei Atyát dalok vagy zsolozsma által.

A lelki feltöltődés azonban nem csak reggel volt biztosítva a fiatalok számára, hiszen a Lélekfaluban egész nap betérhetnek az Úr Jézust imádni, imát kérni, lelkibeszélgetésre és szentgyónásra, de ha a kreatív imában tudtak kapcsolódni az Atyához, arra is volt lehetőségük. Valamint Márton Áron tiszteletére és az ő életéről készült kis kunyhóban is el lehetett mélyülni a püspök atya lelkületében.

Továbbá lelki fejlődésüket az előadók is biztosították arra rávilágítva a fiatalokat, hogy mik azok a mágnesek amelyek elmozdítják belső iránytűjüket a Jóistentől. A 14-16 éves korosztálynak Ambrus-Szabó Gabriella osztotta meg tapasztalatait és tanulságait, hogy hogyan befolyásolhatják az embert a hazugságok, a hamis vágyak és hogy hogyan lehet újra tájolni az iránytűt: elcsendesedéssel, időtöltéssel a természetben, hangos imával, Szentírás olvasásával, zenés imával, lelki beszélgetéssel, szentgyónással, keresztény közösséggel. A 17-18 éves korosztályt T. Ilyés Lehel arra bátorította, hogy merjenek kérdezni, és az által keresni az utat és lépkedni rajta. A helyes úton járni és megmaradni remek segítség tud lenni egy útitárs, aki kísér, és szükség esetén visszaállít a helyes irányba. A 19+ éves korosztálynak Szász Árpád annak igazságára világított rá, hogy a rend ott kezdődik, amikor Isten kerül az első helyre az életükben. Ehhez önismeretre és őszinteségre van szükség, hogy felismerjék mindazt, amit Isten formálni szeretne bennük.

A délután sem veszített színességéből az előző naphoz képest, hiszen a barkácsolástól, a sporton keresztül, a hivatástisztázásig mindenben részük lehetett a fiataloknak. Különös hangsúlyt kapott Márton Áron püspök atya több műhely főszereplőjeként. A himnusztánc tanulását rendkívüli szentmise követett, hiszen T. Lázár Hunor-Imre celebrálta, aki régi CSIT-esként azt az üzenetet közvetítette a fiataloknak, hogy merjenek kérdezni, újrakezdeni, megbocsátani és elengedni, amit Isten le akar venni róluk, hiszen nem kell késznek lenni, csak elindulni Vele.

Az este visszaröppenve az időben panelbeszélgetés hallgatói lehettek a résztvevők, ahol szembesülve a CSIT történelmével talán még jobban értékelik azt a kegyelmi helyzetet, amiben ők találkozhatnak. A beszélgetésen Ft. Tamás Barna, Fr. Böjte Csaba OFM, dr. Ozsváth Judit, Csúcs Mária, Erdély Imre és András Gellért osztotta meg személyes kötődését a rendezvényhez felidézve a találkozó kezdeti körülményeit, a kommunizmus viszontagságait, a szervezeti struktúra átalakulását, a Covid-19 vírus hullámát, mindebben rádöbbenve a Jóisten végtelen irgalmára és szeretetére. A késő esti programok során három lehetőség közül választhattak a fiatalok: mezőségi néptánc tanulás, CSIT-ről szóló quiz és kiCSIT50 szabadbeszélgetés.

A harmadik nap sem telt élmények nélkül a 2026-os CSIT-en.

 

CSIT

Fotók: Kis Márk, Pál Balázs, Mihályi Tímea és Waldhofer Dorka

Legfrissebb hírek

A fif.ma sütiket használ, hogy finoman működjön.


És tényleg! Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében használja a sütiket. 

Süti tájékoztatónkat ITT, az Adatkezelési Szabályzatot pedig ITT olvashatod át.

Süti választás