Napló

Teljes szívvel- A fiatalok gőzerővel állnak Isten szolgálatába!
A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség munkatársai hálás és örömteli szívvel zárták a még 2015 októberében elindult Teljes szívvel ifjúsági csoportvezető képzést. A záró alkalmat július 15-17 között tartották, a székelyudvarhelyi Szent Pio lelkigyakorlatos házban. Az utolsó közös hétvégén 30 résztvevő jelent meg, a képzést pedig 32 fiatal végezte el.
II. FIF kupa – Székelyudvarhelyen

Nem hiába edztek lelkesen az egyházmegye ificsoportjai az elmúlt hetekben: újból megrendezésre került a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség egyedülálló, keresztény sportprogramja, a FIF kupa. Az április 23-án, az udvarhelyi Rákóczi Centerben lezajlott esemény idén sok újdonságot hozott: a helyszínváltoztatáson kívül az is adhatott okot lelkesedésre, hogy immár nem csak a futballrajongó fiúk mutathatták meg magukat a pályán, hanem a lányok számára kosármérkőzés is be volt iktatva a programba.

Körzeti felelősök fogják segíteni a plébániai ifjúsági csoportok egységét

Az idén második alkalommal került megszervezésre a FIF FÓRUM elnevezésű programunk, amely a körzeti ifjúsági csoportvezetőket gyűjti össze és tereli az egység, közös tervek felé. A márciusi találkozón az volt a célunk, hogy még közelebb hozzuk egymáshoz a csoportokat.

Oldalak